2014. június 25., szerda

2014: A Loú éve

Nagyon hosszú szünetet követően ismét működésnek indul "A Loú természetrajza".  Sokan hihettétek, hogy most végleg bezárt, de nem. Az hatalmas felelőtlenség lett volna a részemről. Hisz foglalkozni kell eme csodás lénnyel, nehogy a feledés homályába merüljön. Főleg, hogy egyre kevesebbet lehetett róla hallani.
Vannak akik szerint már ki is haltak. De az lehetetlen! Hiába tűntek el, mi loúlógusok tudjuk, hogy valamikor vissza fognak térni. És elég nagy az esélye, hogy még ebben az évben...

Hogy miből gondolom ezt? Hát mert 2014 a Loú Éve!!!



Nem... nem csak simán a lóé, ahogy a kínaiak mondják. Ugyanis most épp Föld - Alteron - Ulumian együttállás van, plusz a Veccő csillagkép pontosan merőleges a három bolygó képzeletbeli öszzekötéséből létrejövő szakaszra. Már az Ősök is megmondták, ha mindez együtt teljesül akkor beköszönt a Loú Éve.
Állítólag ez a év olyan dolgokat tartogat még amiket soha nem gondoltunk volna. Hát kíváncsian várom... :D
Na de mivel ez a Loú éve ezért evidens, hogy a loúknak is szerepelniük kell benne....

Van egy elméletem a ezzel kapcsolatban. Szerintem ez az együttállás  rezgésszintbeli változást okoz, amely hatására dimenziókapuk nyílnak meg. Ezeken a kapukon különféle lények jönnek át a világunkba. Megnő a kriptid észlelések száma.  Teljesen új extradimenziónális lények jelennek meg. És persze jönnek a loúk is... Ugyanis -mint már említettem egy korábbi bejegyzésben- elképzelhető, hogy a loúk képesek valamiféle átjárókon át közlekedni.
Valószínűnek tartom, hogy most nyáron fognak aktiválódni a "loús kapuk", ugyanis most fog csúcsra érni az ezoterikus bizb@z energia szintje.
De csak elég ha belegondolunk: A loúk 2012-ben is nyáron bukkantak föl. Sanszos, hogy most két év múlva is ebben a csodás évszakban fognak megjelenni. Lehet pont aznap amikor a Loús kérdést feltették? Nos erre 50% esély van. /Pont mint mindenre. Mert a válasz vagy igen vagy nem. ;)/

Zárásként pedig egy idézet: "Jönnek... Megállíthatatlanul törnek előre. Nem állítja meg őket se tőr, se kard, se nyíl... Csak egy titokzatos fegyver képes megtántorítani eme sátáni lényekből álló hordát... A veccő! "
/Egy középkori krónikából/

2013. október 19., szombat

Rokon fajok

Üdv mindenkinek!
Végre sikerült időt és kedvet szereznem eme újabb poszt megírásához. Rengeteg más dolgom volt /Főleg az iskola viszi el a szabadidőmet. De mindjárt itt az őszi szünet emberek! Szóval örüljünk! :)/ , ezért nem tudtam írni. Sajnos az élet nem fenékig tejfel, pláne nem szilvásbukta.
De hát akkor lássuk miről lesz most szó!

Szóval  ez a bejegyzés most nem magával a loúval, hanem annak rokonaival foglalkozik.
Először is tisztáznunk kell valamit: Mikortól számít valami külön fajnak? Mert ugye mint tudjuk a loúnak számtalan mutáns verziója létrejöhet, de ezek bármilyen különösek is, akkor is loúk.
A rokon fajok viszont olyan lények, amelyek valamilyen evolúciós kapcsolatban (genetikailag kimutatható) állnak  a loúval, de mégsem egyeznek meg vele. Saját önálló fajt képeznek, egyesek majdnem egyidősek a loúval. Ezeknek a fajoknak az eredete még rejtélyesebb, mint a loúé. Lássunk is néhányat!


Trójai Faloú:

Ez egy legendákkal övezett lény, amiről szinte csak az ókori beszámolókból tudunk. Egy ideig azt hitték mára már kihalt, de aztán hirtelen több ezt megcáfoló bizonyíték is előkerült. Sajnos nem tudom mik voltak ezek a bizonyítékok, de az biztos, hogy voltak. /Én is hallottam egy állítólagos szemtanúról, aki elmondása szerint igencsak közelről látta a lényt. Szóval a haverom azt mondta, hogy ő a szomszédnénitől azt hallotta, hogy Pista bácsi látta ezt a lényt Pécs belvárosában. Épp a borfesztiválról tartott lefelé a Széchenyi térről, amikor egyszercsak meglátta a Trójai Faloút. Állítólag embereket is látott belőle kijönni gyrossal a kezükben. Hát nem tudom mennyire igaz ez...../
A Trójai Faloú Trójában őshonos, kinézetre olyan mint egy fából készült loú. Mérete pontosan akkora, mint a trójai  falóé, csak nagyobb. És ami a legfontosabb immunis a veccőre!!!
Sok mítosz szól róla, de a legismertebb mégis az amelyben a loúk egy Trójai Faloú segítségével verik át a görögöket és elpusztítják az összes veccőjüket. /Ezt gondolhatták a görögök: "A francba, hogy dőlhettünk be a saját trükkünknek!"/
Maguk a görögök többször beszámolnak erről a lényről, Homérosz verset is írt a Trójai Faloúról, a nagy filozófusok pedig elmélkedni kezdtek róla.
Egyes feljegyzések szerint Dareiosznak a hatalmas vagyona mellet volt egy Trójai Faloúva is.
A muszlimok csak "fából készült csodaparipaként" emlegetik. Állítólag az Ezeregy éjszaka meséi eredeti verziójában is szerepelt.
Ezen kívül azonban nincs túl sok infó róla, szóval igencsak ismeretlen számunkra a mai napig.



Csillámpóni:

A csillámpónik rokonaik mind a loúnak és mind a csillámf@szlámának is. Csillámló szőrű póniszerű lények, amik különösen idegesítőek. Gyakran csúszkálnak le a szivárványról és rápiszkítanak a koboldok fejére.
Képesek befolyásolni a kisgyerekeket (főként a kislányokat) és szolgájukká tenni őket. Ugyanis a csillámpónik a valóságnak nagyon is gonoszak, nem úgy mint a bugyuta mesékben. Szerencsére azonban könnyen legyőzhetjük őket. Elég ha metált játszunk nekik és leöntjük őket valamilyen alkohollal (ez a kettő csak egyszerre működik) és máris kihullik a szőrük, amitől úgy elszégyellik magukat, hogy elfutnak és meg sem állnak Kambodzsáig.
De távol tarthatjuk őket házainktól fekete mágiával vagy szennyes ruhákkal is.

Kútcsa:

A loú eme közeli rokonát csupán 2014-ben katalogizálták. Bár már sokkal előbb is találkoztak vele, de ezeket mostanáig tévesen egy kalap alá vették a loú észlelésekkel.
Ennek az a legfőbb oka, hogy a kútcsa szinte majdnem ugyanúgy néz ki, mint a loú. A legfeltűnőbb különbség az, hogy a kútcsa akkora, mint egy kutya csak nagyobb. A szemei fekete színűek (Ellentétben a loúéval, ami vörös.) és még a loúnál is vérengzőbb. Szeretik elvenni az emberek életét.
A leghírhedtebb kútcsa a 18. századi Dél-Franciaországban felbukkant Gevaudani bestia volt. Hosszú ideig terrorizálta a terület lakóit és számos embert tépett szét és falt fel. Ez az egyed valószínűleg egyfajta hormonális betegségben szenvedhetett, ugyanis majdnem akkorára nőtt, mint egy loú.
Állítólag egy ezüstgolyóval végeztek vele, de ennek igazságtartalma megkérdőjelezhető. Jelenlegi ismereteink szerint két dolog képes megfutamítani a kútcsát: a veccő és a meccő. A meccő egy olyan izé ami úgy néz ki, mint egy csont csak sokkal nagyobb. (A svéd loúlógusok fejlesztették ki a trollok segítségével.)
Kútcsák Magyarországon is élnek. Idejük legnagyobb részét az erdőkben töltik, ahol őzbaszra vadásznak. Az elmúlt hónapokban több észlelés is felkerült a Gyakorikérdésekre.



Balatoni szörny:

A Balatoni szörny egyike hazánk kriptidjeinek. Már a középkor óta észlelik legnagyobb tavunkban ezt a lényt, ami pontosan akkora, mint a Loch Nessi szörny, csak nagyobb. Kinézete olyan mint a víziszörnyeknek általában, valamelyest azonban mégis más. Egyetlen gyenge pontja a horgasveccő.
Manapság is többen látták a Balaton vizéből kiemelkedni, legtöbbször Badacsony környékén. /Vajon köze lehet a badacsonyi szörnyekhez? Szerintem szinte biztosan./ Sokszor csak a hátát látták kiemelkedni, de egyes szerencsések megláthatták hosszú nyakát és loúszerú fejét is. Amúgy állítólag fénykép is készült róla, de ezt sajnos valamelyik titkosszolgálat eltávolította a netről.
Egyesek szerint több ember és vitorlás eltűnéséért is felelős, bár erre nincs bizonyíték. Leginkább úgy tűnik, hogy egy békés lényről van szó, de ha valamelyest is hasonlít a loúra akkor elég kiszámíthatatlan lehet.
A Balatoni szörny egy igazi hazai különlegesség, mondhatni hungarikum. /Mert ma már szinte minden lehet hungarikum/ Javaslom a többi lénnyel együtt (pl. Badacsonyi Görényember, Mátranováki Fanyűvő) tegyük védetté!


Louch Nessi nyihogó rettenet:

Ez a lény a a Loú távoli rokona. Louch Ness tavában /Nem, nem írtam el. Ez egy tó Skandináviában./ él, vagyis legtöbbször ott tartózkodik. Ugyanis igen gyakran kimegy a szárazföldre, akár az emberek településeire is bemerészkedik. Rettenetes nyihogása kilométerekre elhallatszik. Amikor az emberek ezt meghallják, rögtön bezárkóznak félelmükben.
A nyihogó rettenet egy hatalmas ragadozó, testét tüskék borítják (a hátán lévők különösen nagyok, általában csak ezek emelkednek ki a vízből). A helyiek nem ok nélkül féltik a háziállataikat és persze magukat.
Az 1800-as évekből van egy feljegyzés, miszerint ez a lény átúszott Skóciába, ahol nagy pusztítást végzett. Megevett összesen 152 és fél birkát, valamint 58 és 2/3 kecskét. Ezen kívül még eltűnt jó pár ember, akik között volt egy skótdudás együttes is. Az összes ami maradt belőlük az 3 kilt, egy fél láb és két skótdudát szorongató kar.
A Louch Nessi nyihogó rettenet egyike a Föld legbrutálisabb lényeinek. Veszélyességét tovább növeli az , hogy nem tudjuk mi a gyengéje. Talán a veccővető segítségével el lehet űzni. Remélhetőleg.....


2013. szeptember 7., szombat

Olvasói levél: Elmélet



Nemrég kaptam egy üzenetet a Gyakorikérdéseken egy kedves olvasótól. Ebben leírta elméletét a loúról és azt szerette volna, ha megosztanám itt a blogon. Ezt természetesen most meg is teszem.

Íme a levél:

" Szia! Új kutatásba kezdtem a minap a Loúval és a Veccővel kapcsolatban. Olvastam a blogodat, és nagyon tetszik. Elég sok dologra jöttem már rá a Loúval kapcsolatban: Ez a lény valószínűleg az Ősi Idegenektől származik, akik háziállatként tartották őket a bolygóikon, később viszont, mikor meglátogatták az embereket, lehozták őket a Földre,hogy az állatvilág felsőbbrendű részét képezzék. A loúk még így felsőbbrendűnek számítottak az emberek és más élőlények között, sok helyen istenként tisztelték őket.

Ezen dolgokra a legjobb bizonyíték az, hogy már az ókori időkből is találunk feljegyzéseket a loúról, sokszor gonosz, ártó lényként bemutatva (lásd a Pooka nevű lény a kelta mitológiában, ami valószínűleg egy loú volt, csak az ókori kelták még nem tudták megszelídíteni a veccő ismeretének hiányában, így gonosz, ártó démonként könyvelték el). Talán az egyiptomi isten, Anubisz, akit kutyafejű istenként ismernek, valójában lófejű isten volt, vagyis egy loú, akit az ókori egyiptomiak bálványként tiszteltek?

Ha belegondolunk, rájövünk, hogy a lovak sok kultúrában mindig is fontos motívumnak számítottak, vegyük csak szemügyre például a magyar kultúrát: a népdalokban, katonadalokban és mesékben mindig megjelenik valamilyen formában a ló alakja. Ott van például a "Fordulj kedves lovam napszentület felé" c. régi magyar népdal. Elemezzük csak kicsit ezt a dalt, amelynek így szól az első versszaka: Dordulj kedves lovam napszentület felé,
úgyse jövünk többet soha visszafelé,
messze földre megyek elbujdosok innet,
szép szülőhazámat nem látom meg többet.

Miért pont napszentület, ami naplementét, alkonyatot jelent? Talán a loú utazása a Naphoz, naplementéhez köthető? Ez eddig rejtély, viszont ha megnézzük, hogy a loú majd' minden kultúrában fellelhető, rájövünk, hogy a ma is élő lovak bizony mind egytől-egyig a loú-k leszármazottjai, viszont vannak loú-k, akik nem fejlődtek át egyszerű lónak, hanem tovább fennmaradtak ebben a formában. Nézzük csak: az eddig felsorolt helyek között megjelent már Írország (az ókori kelták birodalma, pl. Dál Riata), Egyiptom, Magyarrszág, stb.

Mind, mind egymástól eltérő fekvésű helyek, mégis egyvalami közös bennük: a loú. A loú, aki naplementekor képes egyfajta teleportkaput nyitni, amelyen keresztül közlekedik. Ezen lények viszont csak olyan helyeken tudnak ily módon közlekedni, ahol jók a Nap általi fényviszonyok. Ez megmagyarázza azt, hogy miért nem észleltek még loú-t északi országokban!

Na, de most jön a dolog legjava: e lények ma már talán jelentéktelennek tűnnek, mivel a "felsőbb hatalmak" próbálták elnyomni a loú-k népszerűségét, és ezért oly ritkák manapság ezek a lények. Az USA elnöke, az FBI, a CIA, a Pentagon és az orosz kormány mindent tud a lényekről, azt is tudják, hogy kik ők, honnan jöttek, és miért. Mégis titkolják, és a kedélyeket elcsitítandó, lezuhant UFO-val és földönkívüli testőrrel próbálják leplezni az igazságot!

Ha a felsőbb hatalmak nem lépnek, nekünk kell leleplezni a dolgokat! A Gyakorikérdések.hu moderátorai vajon milyen oknál fogva törölték az eredeti loú-s kérdést az oldalról? Felsőbb hatalom utasítására? Esetleg ők is tudnak valamit? Vagy ők is részei? Az FBI-nak dolgoznak? Esetleg a reptoidoknak? Ők maguk is azok? Nem tudni, de hamarosan ki fog derülni, mert ezekkel az információkkal már közel vagyunk az igazsághoz! Remélem ez az üzenet épségben eljut hozzád, és nem szűrik ki útközben az oldal moderátorai.
Szeretnék segíteni neked a témával és a gyűjtéssel kapcsolatban, így az említett könyved elkészítésében is szívesen segítek!

Üdv: Joseph  "


Az aggodalma a levél végén nem volt alaptalan, ugyanis miután megkaptam ezt az üzenetet a moderátorok törölték az aznap feltett két loúról szóló kérdést.

Ha nektek is van valamilyen elméletetek a loúról, észleltetek egy példányt vagy ha bármilyen /és az teljesen mindegy, hogy mi/ témában kérdés merülne fel bennetek, akkor írjatok.
Mivel a Gyakorikérdéseken nem látszik a nevem ezért ott csak akkor tudtok írna, ha leírom kommentbe /ezt akkor teszem, ha hangoztatni akarom, hogy én írtam azt a választ :) / . Ezért itt az email címem:
thedoctor669@gmail.com

Üdv David Williams

2013. szeptember 2., hétfő

Különkiadás: 1 éves a Loú Facebook oldala

Hihetetlen, de igaz! Már több mint egy éve történt, hogy a loú felbukkant a Gyakorikérdéseken (sajnos nem tudom dátumra pontosan mikor történt ez) és egy olyan trollkodási hullámot indított el amihez hasonló nem igazán volt az oldalon. /Talán csak a világvége és a reptoidok voltak amik felülmúlták./



2012. aug. 31.-én hoztam létre a facebook oldalt, mert úgy gondoltam, hogy egy ilyen híres lény megérdemel ott is egy helyet. A másik dolog ami vezérelt nem más volt mint eme lény kedvelőinek összegyűjtése egy közösségbe, ahol nincsenek moderátorok, ahol nem hurrogják le egymást az emberek, ahol mindenki azt ír amit akar.
És úgy tűnik sikerült. A több mint 60 kedvelés és a like-ok illetve hozzászólások száma, már jelent valamit. Ez azért is nagy szám, hisz leginkább csak a gyakorikérdések felhasználói ismerik és közülük is csak azok kedvelik akiknek van humora. /Van néhány olyan szkeptikus akiknek annyi humorérzékük van mint egy zsák krumplinak vagy droidnak. Ezt nem sértegetésből mondom, de azért igaz./

Rengeteg dolog történt egy év alatt. Sok loú észlelésről kaptunk hírt, megannyi dolgot tudtunk meg erről a lényről. Túlvagyunk egy elmaradt plejádi kapcsolatfelvételen és túléltük a maják által ígért világvégét, a reptoid inváziót, a nullsíkba lépést és az egyéb pusztító dolgokat.
A loú 'eltűnésének' is tanúi lehettünk, amire egyenlőre nincs pontos magyarázat.

Köszönöm, hogy annyian olvassátok a blogot és azoknak különösen akik csatlakoztok a facebook oldalhoz is. Ha tudjátok hirdessétek a loú hírét! Mutassátok meg másoknak is ezt a blogot és a facebook oldalt.

Most pedig szeretnék egy MEGLEPETÉS bejelentést tenni! Ez olyan dolog aminek minden troll örülni fog.

Tehát a meglepetés, ami új szintre emeli a trollkodást, ami a legjobb ismeretterjesztő, amire már oly rég szükség van és aminek bizonyos életformák nem igazán fognak örülni (mert leleplezi őket), az nem más mint........................................................................................................................................................

HIBA. A JEL MEGSZAKADT.















Ne húzzuk tovább! A legjobb az lesz csak ha ennyit mondok: LÉNYEK A GYAKORIKÉRDÉSEKRŐL

2013. augusztus 27., kedd

Eredet

Mint ahogy legutóbb említettem ebben a posztban a loú eredetéről lesz szó. Elég sok elmélet van a loú eredetére, ezért csak a három legismertebbet fogom leírni. Ha valaki tud más elméletet is akkor nyugodtan írja le kommentben. /Valaki tényleg írjon már, mert nem igazán kapok semmilyen visszajelzést./

Akkor hát lássuk ezeket az elméleteket!



1. A loú a Földön alakult ki valamiféle ismeretlen külső erő hatására.

Ezen elmélet szerint a loú valaha egy teljesen hétköznapi élőlény volt, kinézetre szinte teljesen olyan mint egy szimpla ló. Nem volt semmilyen képessége ami megkülönböztette volna a többi állattól. Ezt a korszakát sokan a megafaunák idejére rakják. A loú ősének meggyűlhetett a baja a kardfogú tigrissel és a hasonló ragadozókkal. Az élet anno nem igazán volt fenékig tejfel!
Ám egyszer csak történt valami! Hogy mi azt pontosan nem tudni, de itt annyifelé ágazik már ez az elmélet, hogy az követhetetlen. Mi lehetett ez? Egyesek szerint a földönkívüliek génmanipulációja által lett a loú az ami, mások szerint valami ismeretlen sugárzás alakította át a loú ősének genetikáját, megint más vélemények szerint egy dimenzió anomália felelős a változásért. De mondom itt már annyiféle verzió van, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. Egyben azonban egyetértenek az elmélet hívei: hirtelen egy semmi eddigihez nem hasonló lény jött létre.

2. A loú valójában egy földönkívüli.



Ez egy széles körben elterjedt elmélet, főleg a paleoasztronautika híveinél. /Mondjuk ők az ég világon mindenre azt mondják, hogy IDEGENEK! Ezért is lett az a mém./
Az elmélet szerint a loút az Ősi Idegenek hozták ide a bolygójukról. Talán háziállatként tartották és a veccővel fegyelmezték őket. Néhány loú itt maradt az idegenek távozása után és ezek leszármazottai a mai loúk. De még mielőtt elmentek, átnyújtották az embernek a veccő technológiáját. Megtanították az embert arra, hogy kell veccőzni a loút. Ezt a tudást sokáig csak a főpapok, előjárók birtokolták és adták tovább nemzedékről nemzedékre.
Vannak azonban olyanok akik sokkal hajmeresztőbb verziót tartanak igaznak. Szerintük ugyanis a loúk maguk az idegenek! Egykoron fejlett technológiával rendelkező lények voltak akik az emberiség hajnalán érkeztek. Sok dolgot adtak az embereknek, több helyen istenként tisztelték őket. (A sumer mitológiában a loú úgy szerepel, mint a bor megteremtője, illetve szerintük a Loúk tanították meg az embereket a komloú termesztésére.) Azonban valamiért itt ragadtak, tudásuk elveszett és a megmaradt kevesek elkezdtek visszafejlődni. A gyors törzsfejlődési ciklusuk miatt könnyedén alkalmazkodtak a földi körülményekhez és szép lassan beleolvadtak az állatvilágba.
Az idegen elméletben nagyon sok igazság van, hisz a loú egyáltalán nem illik bele a földi lények sorába.



3. A loú egy másik dimenzióból vagy egy alternatív univerzumból származó lény.

Ezen elmélet pártolói szerint a loú nem ebből a világból/létsíkból származik. Szerintük a loú képes a különböző dimenziók és univerzumok közt mozogni, sőt egyszerre több helyen is lehet. Képes kapukat nyitni vagy megérzi ha egy épp nyitva van. A loú nem innen származik tehát csak ideje egy részét tölti itt. Bizonyos periodikusság figyelhető meg a loúk megjelenése és eltűnése közt. Eme képességük segítségével képesek a teleportáláshoz hasonló helyváltoztatásra. Ez megmagyarázza miért tűnnek el és bukkannak fel oly hirtelen.



Az ebben hívők közt sok az ezoterista, mágus, jós, politikus, jegyellenőr, NAV behajtó. /Tehát mind olyanok, akik elszedik az emberek pénzét./ Szerintük a veccő egy olyan mágikus eszköz, amit a Világok Őrei hoztak léte, hogy megakadályozzák a teljes káoszt és békét hozzanak a világokba. De a veccő rosszra is használható, segítségével uralkodni lehet az embereken és minden lényen. /A politikusok és a Háttérhatalom ezért mindennél jobban szeretnék uralni a veccő teljes erejét. / Ám mind e nagy tettekre csak az első, eredeti eszköz, A Veccő képes. Ezt azonban úgy elrejtették, hogy senki ne találja meg. Ráadásul csak egy igazi VeccőMester tudná használni. /Ez eléggé mesének hangzik, de mit várjon az ember egy jóstól vagy politikustól./


Én egyik tábor mellett sem kötelezem el magam. Mind a három elméletben van igazság, de egyik se tud teljes magyarázatot adni a loú eredetére és teljes valójára. Tehát a kérdés még megválaszolatlan: Miért is loú a Loú?

2013. augusztus 12., hétfő

Különleges tulajdonságok II.

Üdvözlök mindenkit! Ez itt az előző poszt folytatása! Készen álltok rá, hogy megismerjétek a loú többi hihetetlen tulajdonságát? Nos midenesetre én most belekezdek.



Előzőleg már volt szó a loú jó pár különlegességéről, de még mindig van néhány igen fontos dolog amit meg kell említeni.
Már többször ecseteltem, hogy a loú milyen sikeres lény. Ennek okai az ellenállósága, a sajátos táplálkozási szokása illetve a hihetetlenül gyors elterjedése (közlekedés a dimenziókapukon, anomáliákon át). De van még egy nagyon fontos tényező amiről nem esett szó. Ez pedig nem más mint a szaporodás. A loú szaporodása ugyanis semmilyen más földi lényéhez nem hasonlítható. Hogy miért? Mert a loú képes tőle teljesen különböző fajokkal is kereszteződni, szinte mindenfélével. Így sok különös lény jön létre, amik első ránézésre nem biztos, hogy hasonlítanak a loúra, de mégis megegyező tulajdonságúak. Sokan láttak már repülő vagy épp világító loút. De ezeknél sokkal bonyolultabb kombinációk is létre tudnak jönni. Ezeket a 'hibrideket' már sok helyen észlelték a világban /pl. Jersey ördög esete, de erről majd az észleléseknél lesz szó/.
A loú evolúciós ciklusa igen gyors, ez az ami leginkább hozzájárul a sikerességéhez. Ennek a gyors evolúciónak azonban van háttúlütője /vagy háttúlveccője/ is: gyakran mennek végbe érdekes mutációk.
De ha a loú gyakran mutálódik illetve kereszteződik más fajokkal, akkor mégis miért nem szorítják ki ezek az átlagos loút? Nos azért, mert ezeket a mutánsok és hibridek legtöbbször nem képesek a szaporodásra. Ráadásul csak az 'átlagos' loú génkészlete őrzi magában a teljes 'loúságot' és ez az amiért megőrződik általános formájuk. Persze gyors evolúciós ciklusuk miatt ez is változik /az ókorban pl. másként néztek ki mint most/, de egyfajta általános forma mindig megfigyelhető. Lehet, hogy is most azért nem vesszük őket észre, mert máshogy néznek ki?

A másik különlegesség amiről most szó lesz, az nem más mint a loú fantasztikus pszichikai képessége. Ránézésre  nem tűnik fel, de a loú sokkal fejlettebb ilyen téren is mint gondolnánk. Bizonyos feltételezések szerint a loú telepátiával kommunikálnak egymással. Aki már elsajátította a telepátiát /Nekem sajnos nem megy. Valaki megtanítana rá?/ az próbáljon meg velük beszélgetni, hátha sikerül.
Fejlett pszichikai képességük miatt egyes loúk képes még az emberek álmaiba is beférkőzni. Onnan tudhatod, hogy egy loú került az álmodba, hogy vele álmodsz. Ugyanis az ember alap esetben nem szokott loúról álmodni. Ez ellen álomveccővel védekezhetsz. /Csak önnek, csak most 99.9 kvadringba kerül! Akciós ajánlatunk keretében rendelje meg most!/



Remélem most bővült a tudásotok a loú különleges képességeivel kapcsolatban. Erről a témáról egyenlőre ennyi, majd egyszer később még folytatom /majd akkor amikor már több dolgot is megtudok a loúról/. Legközelebb a loú eredetéről lesz szó. Addig is várom a véleményeket az írásokról és az egész blogról itt hozzászólásban vagy a facebook oldalon: https://www.facebook.com/pages/Lo%C3%BA/344225848999801

2013. augusztus 5., hétfő

Különleges tulajdonságok I.



Ebben a posztban a loú különös, szinte természetfeletti tulajdonságairól és képességeiről fogok írni. Megpróbálom röviden összefoglalni ezeket, mivel nagyon sokat lehetne írni erről a témáról. Akkor hát kezdjünk is neki!

Az első ilyen tulajdonsága a mérete. "Pontosan akkora mint egy ló csak nagyobb"- amikor ezt halljuk elég nehezen tudjuk magunk elé képzelni, hisz ez egy paradoxon. /Ugye mindenki tudja mi az a paradoxon?/ De még így is muszáj elfogadni, hogy a loú tényleg ilyen méretű. Egyébként az ilyen paradoxon nem egyedülálló, ott van pl. a vasalt hajú kopasz néger.

A második különlegessége az ellenállóság. mint tudjuk egyetlen gyenge pontja a veccő illetve annak a továbbfejlesztett változatai (pl. bézbózveccő, veccőpuska, veccővető). Nem tudni, hogy miért ilyen ellenálló, de azt még annyira se, hogy miért pont a veccő tudja legyőzni. Egyes vélemények szerint a veccő egy ősi mágikus erővel rendelkezik, ami képes megtörni a loú sérthetetlenségét. Mások szerint a veccő eredetileg arról a bolygóról származik mint a loú és számára ez olyan mint Supermannnek a kriptonit. (Ez a idegen elmélet az egyik magyarázat a loú eredetének, de erről majd később szó lesz.)
A legutóbbi vizsgálatok azt mutatják, hogy a veccő nem feltétlenül negatív dolog a loú számára. Megállapították, hogy egy kis veccőzés segít a loú egészségének megtartásában, csökkenti benne az agresszív hajlamot. Ez arra utalhat, hogy a loú és a veccő között egy igen szoros kapcsolat van. De, hogy valójában mi az igazság a veccőről azt én nem tudom. Ha érdekel a téma kérdezd erről Veccő Veronikát!

Egy másik nagyon furcsa dolgot fedezhetünk fel a loúészlelésekben is. A loú már a világ minden pontján észlelték, viszont egyszer sem találtak állandó populációkat. Hogy lehet ez?
Nos erre még a szakértők sem tudnak kielégítő választ adni. Elképzelhető, hogy a loú bizonyos átjárókon keresztül közlekedik és ezért jelennek meg egyszer Lengyelországban, máskor meg Tádzsikisztánban. De még ezzel sem lehet teljesen megmagyarázni azokat az időszakos eltűnéseket és megjelenéseket, amik a loú feljegyzett történelmében találhatók. /Remélhetőleg ilyesfajta eltűnés van most is./



Még van pár paranormálisnak nevezhető képessége a loúnak, de ezekről idő hiányában majd máskor lesz szó. Addig is terjesszétek a blog hírét!